Munkamódszer

A kiállítás anyaga egy reflexív kutatói munkacsoport, egy tervezői installációs csapat és a nyilvánosság párbeszédéből épül fel, folyamatos fordítások és visszacsatolások eredményeképpen, egy iteratív fejlesztési modellt követve.

Az első csapat, társadalomtudósok, médiakutatók, antropológusok munkája intenzívebb a projekt elején, és tudományosan is koherens, ugyanakkor interdiszciplináris kontextusban értelmezhető állításokat fogalmaz meg, melyek teljességükben a kiállítás publikációiában jelennek meg.

A második építészek, művészek alkotta csapat szintén több párhuzamos vonalon halad, részint saját kutatási (helyszíni felmérés, elemzés, gyűjtés) fázissal, részint az első csapat eredményeinek térbeli / építészeti értelmezésével, folyamatosan átfordítva azokat nem textuális médiumokba. Ennek a folyamatnak a végeredménye az az installációs anyag, mely a katalógus mellé a kiállítótérbe kerül.

A fenti párbeszéd rendszeres publikus és dokumentált prezentációk segítségével tesz kísérletet arra, hogy minden érdeklődő kritikai észrevételét és munka/ötlet szintű javaslatait is magába foglalhassa, akár kibővítve a csapatok létszámát, remélve, hogy az eredmény így eléri egy közösségileg alkotott kulturális termék gazdagságát és széleskörű értelmezhetőségét. Fontosnak tartjuk a projekt által generált hazai szakmai és szakmaközi párbeszéd megteremtését is.

A projekt folyamatában meghirdetett prezentációk hangsúlyozottan nyilvánosak. Ezúton is jelezzük, hogy számítunk a szakma és a sajtó érdeklődő figyelmére és javaslataira. A prezentációk anyagai és időpontjai megtekinthetők a sajtó szekcióban.

A projekt szervezete

A projekt felépítése eltér a korábban megszokott kurátor - művész felállástól és idomul a folyamatmunka által diktált igényekhez. A projektet Dr. Petrányi Zsolt nemzeti biztos igazgatja, Nemes Attila projekt-koordinátor segítségével. Az egyes fázisokban kialakuló munkacsoportokat és alprojekteket Somlai-Fischer Szabolcs és Szemerey Samu vezetik. A tartalomért felelős szervezet munkáját a biennáléiroda munkatársai Gáspár Júlia vezetésével segítik. Így a munkafolyamatban nincs kiemelt 'szerző' - a biennálén bemutatásra kerülő anyagot létrehozó csapat tagjai egyenrangú résztvevőkként szerepelnek az alkotók listáján. Ez egyben kísérlet az (építészeti) tervezési metódusok és a kollektív kreativitásra alapuló csapatmunka ötvözésére, és az építészi szerep ezen keresztüli átértelmezésére is.