A múlandóság múltja
Az ideiglenesség hagyománya a kínai építészetben(1)

Változik és forog minden,
soha nincsen nyugovása,
folyik, árad szakadatlan,
majd visszatér önmagába.
Ha vizet dobsz, hamar szikkad,
ha nyilat lőssz, messze röppen,
a dolgok tovább-sodródnak,
örvénylésük megkötetlen.

(Jia Yi , Kr. e. 2. sz. Weöres S. fordítása)

A magyarországi kínai kolónia látható tereinek - piacainak, gyorsbüféinek, boltjainak - egyik legszembetűnőbb sajátossága az ideiglenesség. E terek láthatóan átmenetinek készültek: kialakításukkor a legolcsóbb anyagokat használták (bádog, pozdorja, műkő, stb.) kivitelezésük igénytelen, kis túlzással pár perc alatt szétszedhetők és újra összerakhatók máshol. Ez az átmenetiség a leglátványosabban természetesen a piacokon nyilvánul meg, de ha a jobban helyhez kötött kínai tereket vizsgáljuk meg, ott is felfedezhetjük, hogy a mélyebb struktúrákba az új bérlők nem avatkoztak bele. A kínai boltokban könnyű, mobil polcrendszereket találunk, az árut az eladótérben tartják kartondobozokban. A kínai éttermek díszítő elemei olcsó utánzatok: az oszlopokat vörösre festett, felcsavart bádoglapok jelképezik, a falakon filléres naptárképek lógnak, sok díszítőelem fröccsöntött műanyag. Mélyebb vizsgálat nélkül is megállapítható, hogy e helyiségek bérlői-tulajdonosai nem éreznek késztetést arra, hogy tereiket tartós beruházással idomítsák saját ízlésükhöz vagy igényeikhez. Egyértelmű hát, hogy a velünk élő kínaiak másként viszonyulnak saját tereikhez, mint a tartós berendezkedéshez szokott nyugatiak.

A kontraszt a kétféle hozzáállás között Magyarországon különösen éles, mivel a kínai kolónia megjelenése egybeesett a rendszerváltást követő évek tisztázatlan viszonyaival. A hagyományos nyugati városépítészet egyik fontos vonása a maradandóságra való törekvés, s a mi ilyen, tartósnak szánt épített környezetünkre települ rá a kínai bevándorlók mulandó tereinek hálózata, amelynek egységei a meglévő rendszerben lévő, őrizetlenül hagyott "réseket" töltik ki.

Az ideiglenes berendezkedésnek természetesen számos oka van: szerepet játszik benne a bevándorlási szabályozás bizonytalansága, a tartós megtelepedés szándékának hiánya, a tőke szűkössége, stb. A Kínát megjárt - s ott hasonló ideiglenes terekkel találkozó - megfigyelőben azonban felmerül a gondolat, hogy az épített környezethez való eltérő hozzáállásnak mélyebb gyökerei is vannak. A kínai építészeti hagyomány vizsgálata azt mutatja, hogy az életterek ideiglenessége, múlékonysága, átmenetisége a kínai civilizáció egyik legmaradandóbb vonása. A következőkben e történelmi hagyományról fogalmazok meg néhány gondolatot.

***

A kínai civilizáció bölcsője a Sárga-folyó alsó és középső folyásának síksága, mely a világ egyik legtermékenyebb, ugyanakkor legképlékenyebb felszínű területe. A folyó gyakori, de kiszámíthatatlan áradásaival és mederváltozásaival újra meg újra termékennyé teszi a földet, de egyben elpusztítja az emberi építményeket, s átalakítja a vízrajzi viszonyokat. Az alapvetően földművelő népességnek a folyótól, mellékfolyóitól és ezek alföldjétől eltávolodni nem érdemes, tartós települések létrehozása viszont e területen lehetetlen. Ráadásul a vidék kőben rendkívül szegény, s a megművelt területek növekedésével fát is egyre messzebbről lehetett csak beszerezni. Így a fő építőanyag az agyag, vályog, döngölt föld és lösz volt; követ csak az alapzatoknál, fát pedig tartóoszlopként és gerendázatként használtak, de itt is csak a reprezentatív épületeknél. Így a kínai civilizáció kezdeti szakaszában a települések könnyen és olcsón felépíthető, ám sérülékeny és múlékony épületekből álltak. Később e civilizáció hatalmas területre kiterjedt, s fiai olyan vidékeket is a maguk képére formáltak, ahol a természeti környezet más típusú építkezéseket is lehetővé tett volna. Ekkorra azonban az építészeti minta és hozzáállás már olyan mélyen rögzült, hogy csak részlegesen alkalmazkodott az új környezethez.

***

A kínai civilizáció a kezdetektől egészen a legutóbbi időkig mezőgazdasági jellegű volt, s az élet alapjának még az elit gondolkodók is mindig a földművelést tartották. Ez a földművelés-központúság meghatározta a kínai világképet és gondolkodást is. (2) A kínai ember alaptapasztalata a természetnek való kiszolgáltatottság, a ciklikus természeti változások, pontosabban váltakozások - a négy évszak, az élet keletkezése és elmúlása - befolyásolásának lehetetlensége volt. Ennek megfelelően az emberi életet - s az ember által létrehozott intézményekét is - az örökké elpusztuló-megújuló természet részeként fogták fel. Az egyes dolgok és életek sérülékenyek és esetlegesek; ami örök, az a minta, amit a dolgok követnek, a forma, amit kitöltenek. Az egyes fa, ember, épület, város, dinasztia megszületik, kifejlődik, majd elpusztul - a minta azonban, melyet ezek követnek, változatlan marad. Ezért a történelemszemlélet is ciklikus: az időszámításnak nincs kezdőpontja, a történelmet hasonló fejlődési ívű dinasztiák váltakozása jelenti, az eseményeket nem egy abszolút skálán, hanem a mindenkori császár uralkodása kezdetéhez képest datálják. A jelen egy adott jelensége nem egyedi és eredeti pont a hatalmas folyamatban, hanem egy régről ismétlődő minta egyik - nem az első, és nem is az utolsó - megnyilvánulása.

S ahogy az élet, úgy az építmények és települések is semmivé válnak, majd újra felépülnek, részeként a természet körforgásának. (3) A kínai városok az árvizek, tűzvészek, háborúk során időről időre elpusztultak, de az életben maradt lakosok ugyanott vagy a környéken újra meg újra felépítették őket. Az ősi fővárosok, mint a mai Peking, Xi'an és Luoyang az évszázadok során egy adott körzeten belül változtatták helyüket - s gyakran nevüket is -, attól függően, hogy egy pusztulás után a környéken hol volt a legérdemesebb újjáépíteni őket. Míg Róma örök város nak épült, addig a kínai városok építtetői nem törekedtek az épített örökkévalóságra.

E hozzáállásnak köszönhetően a kínai költészetben nemcsak az élet mulandóságának megéneklése vált az egyik leggyakoribb témává, hanem idővel a "várossirató" versek is önálló műfajjá váltak. A városok, ahogy az emberi élet is, rövid virágzás után elpusztulnak, s elsiratásukkal a költő saját halandóságát is gyászolja, ahogy a 9-10. századi Wei Zhuang:

Chang'an szép városa, mi maradt belőled?
Utcádon búza nő, nem látni egy lelket.
Mandula-park fáit vitték tüzelőnek,
A parti fűzfákból úttorlaszt emeltek.
Hol gyöngyhintók jártak, most a gyomok nőnek,
Ékes palotáid napjai beteltek. (4)

Jellemző, hogy az itt megénekelt pusztulás után Chang'an épületeinek maradványaiból tutajokat készítettek, s építőanyagnak leúsztatták őket a folyón Luoyangba, az új fővárosba - amelynek helyén egyébként az azt megelőző másfél ezer évben többször is állt már főváros. A régi építőanyagok újrafelhasználása a legújabb korban sem ismeretlen: a Nagy Fal egyik híres szakaszának újjáépítésére az 1970-es évek végén állítólag a hadsereg ugyanazon egységét kötelezték, amellyel az évtized elején laktanyaépítés céljából ugyanazt a szakaszt lebontatták. (5)

***

A kínai világképből következően - a szó mindkét értelmében vett - eredetiséghez való viszony is eltér az általunk megszokottól. Mivel minden jelenség egy régi minta új megjelenése, nincs jelentősége annak, ha valami új, s annak sem, ha valami anyagában eredeti. A régóta meglévő mintákról éppen régiségük bizonyította be, hogy helyesek és követendők - ezért szükségtelen változtatni rajtuk. Sőt, ha megjelenik is egy új elképzelés, azt is úgy kell beállítani, mintha valamely ősi gondolatnak lenne egy új formája. Ezért a fejlődés mindig lassú és szerves - a kínai császárság két évezrede alatt nem zajlottak le forradalmak sem a politikában, sem a gazdaságban, sem a kultúrában. Bár a művészet területén az egyes korokban voltak uralkodó stílus- és divatirányzatok, valódi stíluskorszakokról Kínában nem beszélhetünk. Konzervatív maradt a hagyományos kínai építészet is. Az ókorban kialakult formák éltek tovább egészen a 20. század elejéig, s a technikai fejlődés biztosította új megoldások csak a megadott kereteken belüli apróbb módosításokban jelentkeztek, nem érintették az épületek alapstruktúráját.

S mivel az egyedi tárgy, élet, intézmény esetleges és mulandó, nem fontos, hogy egy dolog fizikai valóságában eredeti legyen. A másolat, ha hűen követi az ősi mintát, sokszor ugyanolyan értékes, mint az eredeti tárgy. Jellemző, hogy a kínai történelem egyik legnagyobb festőjének azt a 8. századi Wang Weit tartják, akinek egyetlen festménye sem maradt fenn - csupán a műveiről készült állítólagos másolatokat ismerjük, amelyek közül sokról azt is tudjuk, hogy másolatok másolatai. A művészeknek már a képzése is úgy zajlott, hogy tanulóidejük alatt a régi mesterek alkotásait kellett másolniuk, s egyéni stílusjegyeik kialakítására csak azután kerülhetett sor - ha egyáltalán -, hogy tökéletesen elsajátították a régi mintákat. (6) Hasonló hozzáállás jelenik meg az építészetben is: egy épület nem attól eredeti, hogy anyagában régi, hanem attól, hogy az eredeti formát követi. Az épületek többsége eleve úgy épült, hogy alkotóelemei könnyen cserélhetők legyenek: ha egy-egy oszlop, gerenda, cserép elkopott vagy megsérült, kicserélték egy újra. Így idővel az épületek minden atomja kicserélődhetett - anélkül, hogy formájukban bármiféle változás bekövetkezett volna. S ami a legfontosabb: az ilyen anyagában új, de formájában ősi épületet a kínai gondolkodás "eredetinek" tartja.

***

Az épített környezethez való kínai hozzáállást jelentősen befolyásolhatta a tulajdonhoz való viszony, mely jelentősen eltért a római jogi alapokon nyugvó európai elképzelésektől. A legfőbb termelőeszköz, a szántóföld elméletileg nem lehet magántulajdonban - a gyakorlatban kialakulhatnak ugyan örökletes birtokok, de az elv az, hogy a föld felett csak az uralkodó rendelkezhet. (7) A föld addig az enyém, amíg használom, s ha elhagyom, az állam újra kiadja másnak.

A termőföldhöz képest a lakó- és egyéb ingatlanok másodlagosak, s ezek esetében létezik is valamiféle magántulajdon, de ez jogilag koránt sincs úgy körülbástyázva, mint nyugaton. Valójában elmondható, hogy a lakóingatlan a hagyományos Kínában inkább ingóságnak számít, s - mivel az előkelő rezidenciáktól eltekintve általában olcsó, könnyen hozzáférhető anyagokból épül - nem is a legértékesebb ingóságnak. Jellemző például, hogy a Vízparti történet című 15-16. századi nagyregényben, ha valamelyik szereplő beáll a betyárok közé, akkor az első dolga, hogy lerombolja a saját házát, így jelezve kilépését a társadalomból. A kínai ember a nyugatinál jóval kevésbé kötődik - gyakran nála is mulandóbb - házához. A pont, amihez viszonyítja magát, a szülőföldje - a külföldön élő kínaiak ma is származási hely alapján tömörülnek szövetségekbe, s haláluk közeledtét érezve igyekeznek oda visszatérni, vagy legalább hamvaikat hazajuttatni. (8)

A tulajdonhoz való hagyományos viszony szerves folytatását jelentette a kommunista államosítási politika. Minden ingatlant közösségi tulajdonba vettek, s az emberek számára az otthont a gyár, a kommuna, a hivatal, a pártbizottság biztosította - a saját lakáshoz való kötődés tehát még gyengébbé vált. Ez csak az utóbbi évtizedekben kezdett megváltozni: az 1980-as évektől sok lakás magántulajdonba került, de csak egy 2004-es alkotmánymódosítás mondta ki, hogy a magántulajdon sérthetetlen, s hogy ha az állam kisajátít egy területet, köteles kártérítést fizetni. (9) Ugyanakkor maga a föld ma is állami vagy kollektív tulajdonban van, vagyis a telek az államé, míg a rá épült ház lehet magánszemélyé.

***

Végezetül érdemes néhány szót szólni a tradicionális kínai építészet technikai jellemzőiről, amelyek szintén befolyásolhatják az épített környezethez való hozzáállást. (10) Alapvetően kétféle építkezési mód ismert: a favázas, illetve a tömör falas építkezés. Favázzal építik a reprezentatív épületeket (palotákat, templomokat, előkelő házakat). Itt a földből kiemelkedő kő-, tégla- vagy döngölt földalapzatra állítják a faoszlopokat, majd ezek tetejére rendkívül bonyolult gerendázatot ácsolnak. Az így elkészült faszerkezetet cseréppel vagy szalmával fedik, s az oszlopok közét vályogfallal, faráccsal, nyílászárókkal töltik ki, esetleg - pavilonok esetén - üresen hagyják. A falaknak nincs teherhordozó szerepük.

A tömör falas építkezésnél döngölt löszt, agyagot, szárított vagy - ritkán - égetett téglát használnak. A leggyakoribbnak számító döngölt falaknál a zsaluzásba vékony rétegenként teszik a löszt vagy agyagot, majd ledöngölik. A falak tetejére igyekeznek olyan tetőszerkezetet tenni, mintha az épület favázas lenne - igazi presztízsük ugyanis csak a faszerkezetes épületeknek van, s a tömör falas épületek is igyekeznek ezeket imitálni, például szerkezetileg felesleges oszlopsorokkal, ívelt tetőzettel, felhajló eresszel.

Mindkét épülettípus tehát romlékony, könnyen elpusztuló anyagokból épül, s ki van téve a tűznek, víznek, kártevőknek. Ugyanakkor az épületek könnyen és gyorsan felépíthetők vagy felújíthatók - mint már említettük, a favázas épületek elemei előre legyárthatók, s az egyes alkatrészek egyenként kicserélhetők.

A kínai építészetből látványosan hiányzik az eredetiségre való törekvés. A lakóépületek jellegét a természeti környezet határozza meg, a reprezentatív épületek - legyenek azok templomok, hivatalok, paloták, iskolák - gyakorlatilag csereszabatosak, alaprajzuk, szerkezetük, felépítésük, építési technikájuk a birodalom minden pontján azonos. Ez alapján úgy tűnik, nincs meg az az igény, hogy az ember eredeti, személyre szabott épített környezetben éljen - az egyéni ízlést a hordozható dísztárgyak képviselik.

***

A fentiek alapján látható, hogy a kínai hagyomány más módon viszonyult az emberek épített tereihez, mint a nyugati. Az épületek hihetetlen technikai ügyességgel készültek, s méltán jár csodájukra világ - ugyanakkor nem céljuk, hogy az emberi világot elválasszák a természeti környezettől. A hagyományos kínai gondolkodásban az ember a természet része, s ugyanez igaz az épületeire is: azok ugyanúgy részt vesznek a természet körforgásában, mint a világ minden más jelensége. Egy épület vagy akár egy város nem jelent kiszakadást e körforgásból, az építő nem akar kiemelni egy teret az örökké folyó időből, szemben például egy több nemzedéken át épülő gótikus katedrális készítőivel. A folyamatosságot az ősi minták megőrzése és követése biztosítja.

Éppen ezen ősi - láthatatlan - minták és struktúrák erejének köszönhető a kínai civilizáció példátlan tartóssága. E folyamatosság nincs kötve a tárgyi környezethez, fennmaradásának biztosítója a több évezredes szellemi hagyomány, kötelékrendszer, társadalmi szövedék. Az utóbbi évtizedekben két folyamat figyelhető meg: egyrészt e hagyományrendszer a külső hatások miatt fellazulni látszik - így a fentebb leírtak is fokozatosan érvényüket vesztik -, másrészt azonban hordozóinak hálózata globálissá válik. A következő évek-évtizedek egyik legérdekesebb kérdése, hogy mit fog hozni a világ legősibb civilizációjának, illetve a világ többi részének találkozása és intenzív együttélése.

1 A tanulmány megírásához nyújtott segítségért, gondolatébresztő beszélgetésekért szeretnék köszönetet mondani Dr. Csongor Barnabásnak, Dr. Ferenczy Máriának és Dr. Várnai Andrásnak.

2 Lásd pl. Fung Yu-lan: A kínai filozófia rövid története. Budapest, Osiris, 2003, 42-57.

3 E passzív megfigyelés aktív cselekvésbe való átfordítására Japánban találunk példát. Ise város sintoista templomegyüttesében - amely az egyik legszentebb hely az országban - a szentélyt húsz évente rituálisan lerombolják, majd a szomszédos telken pontosan ugyanolyan formában újjáépítik, s áttelepítik oda az isteneket. Húsz év után ezt a régi-új épületet is lebontják, s az eredeti telken építik fel új anyagokból. E hagyományt 1300 éve folyamatosan követik, miközben az épület formája nem változott. A következő ilyen rítusra 2013-ban fog sor kerülni. Ld. pl. K. Tange-N. Kawazoe: Ise: Prototype of Japanese Architecture . Cambridge, MIT Press, 1965.

4 A Qin-beli úrhölgy panaszai (Qinfu yin). Qinfu yin jiaojian, Taibei, Huazheng Shuju, 1974.

5 Polonyi Péter: Kína . [Panoráma Országkalauz.] Második kiadás. Panoráma, 2002, 220.

6 Miklós Pál: A sárkány szeme. Budapest, Corvina, 1973, 55-58.

7 Ezt az elvet az egyik legősibb klasszikus mű, a Dalok könyve így fogalmazza meg: "Széles az Égalatti határa, de nincs föld, mely ne a királyé lenne." ( Shijing 205, Beishan); az idézet később több törvénykönyvben is szerepelt hivatkozási alapként.

8 Jellemző megnyilvánulása e hagyománynak a Tung Wah Koporsóotthon (Donghua Yizhuang) nevű intézmény Hongkongban, amelyben azoknak a külföldön elhunyt tengerentúli kínaiak a koporsóit tárolják, akik szülőföldjükön szerettek volna eltemetkezni, de ez időlegesen akadályokba ütközik. Az intézmény honlapja: http://www.tungwahcsd.org/chi/ts/tscentre.php?steid=227&id=101 .

9 A Kínai Népköztársaság Alkotmánya, a Negyedik Módosítással életbe lépett 13. cikkely. Lásd pl. http://english.people.com.cn/constitution/constitution.html .

10 A témáról bővebben lásd pl. T. Thilo: Hagyományos kínai építészet . Budapest, Corvina, 1985.

Salát Gergely